Szorongás (I. rész): Készenlét-riadó-helyzetértékelés-riadó lefújva

Ahogyan a különböző képességeket, úgy a szorongást sem egyenlően osztotta el a Jóisten az emberek között. Kinek több, kinek kevesebb jutott belőle. Sajnos azok, akik a szorongóbbak táborába tartoznak, nem sok elismerést tudnak szerezni, azokhoz képest, akik kalandkeresők, felfedezők, stb. Másfelől azonban őket sokkal inkább címkézhetik hiperaktívnak, impulzívnak, öntörvényűnek is.

A túlzott szorongás oka lehet, a vele született temperamentum, az esetleges traumatikus élmények, életesemények, szorongó szülők, vagy akár a modern társadalomból fakadó stresszforrások.

Érdemes mindegyiken elgondolkoznunk, mi is van jelen gyermekünk életében, ez már segíthet megérteni mi is történik a gyerekben!

Mindenesetre, ha a túlzott szorongás valószínűsíthetően a gyerek veleszületett temperamentumából fakad, attól még nyugodtan válhat belőle rugalmas, szorongásit megfelelő módon kezelni tudó felnőtt. Bármiből is fakad a túlzott szorongás, mindegyik esetben van megoldás, amihez lehet szakember segítségét kérni, sőt kell is!

Mégis, nem meglepő módon a szülő az, aki a legtöbbet teheti gyermeke szorongásának csökkentése érdekében. A legfontosabb, hogy értsék és megértsék a szorongás mechanizmusát, ezáltal segíteni tudják gyermekeiket.

 

Készenlét:

A készenléti állapot azt jelenti, hogy energiáink egy részét folyamatosan arra fordítjuk, hogy fenyegető jelek után kutatunk vagy észlelünk a környezetünkben. Legtöbbünknél ez mentális energiáink csak egy egészen kis töredékét emésztik fel. Mivel a félelem alapvető túlélési mechanizmus, így erre szükségünk is van. Néha pedig, amikor tényleges veszély üti fel a fejét, megszólal bennünk a vészcsengő.

Az alacsony szorongásszintű gyerekek az éberséget átengedik a szülőknek, vagy a velük lévő felnőttnek, mivel a ”szüleim vigyáznak rám” címke a fejükben elég nekik.

Akiknek magas a szorongásszintjük, sok mentális energiát emészt fel, a készenlétben levés. Mintha keresnék a lehetőséget, hogy szoronghassanak. Aránytalanul kis dolgokra is úgy reagálnak, mint komoly veszélyekre, ettől számos szorongásos tünet nehezíti az életüket.

Példa: egy hétéves kisfiú annyira félt a mennydörgéstől, hogy folyton az időjárásjelentést leste, szörnyen tudott aggódni a

legkisebb felhő láttán is. Számos egyéb szorongásos tünet is jellemző volt rá.

 

Riadó:

Valós veszély esetén az egészséges riasztórendszer felkészít minket arra, hogy azt tegyük amire éppen szükség van: harcoljunk, elmeneküljünk vagy elbújjunk vagy tervezzünk. Ha nincs veszély, akkor a riasztásra nincs is szükség!

A szorongóbb gyerekeknél, akkor is bekapcsol a riasztás, ha nincs is igazi veszély, nem kell harcolni vagy menekülni. Nagyon hasonló ehhez, amikor túlérzékenyre állítják a biztonsági rendszert a házban, és a riasztó akkor is bekapcsol, ha csak egy légy repül el a riasztórendszer érzékelője előtt. Valós mozgás, vagy veszély nincs, riasztás viszont van, ami sokszor nagyon hangos. Elképzeljük, hogy egy gyerek fejében is körülbelül ez szól, akkor már érezhető, hogy ez mennyire kellemetlen a számukra is.

A túlérzékeny biztonsági rendszer összetevői, a testi tünet, a lelki szenvedés, eltorzult gondolatok, és a szülő-gyerek viszonyra háruló megterhelés.

A példánknál maradva, a mennydörgéstől félő kisfiú, táborozás előtt (amit egyébként nagyon várt)  iszonyú kínokat átélve hisztizni kezd, hogy miért kényszerítik őt a táborba, mikor tudják a szülők, hogy ő mennyire fél. Egész odáig el tud jutni, hogy nem csak táborozni utál, de élni sincs kedve. Közben egész teste remeg, erősen ver a szíve.

 

Helyzetértékelés:

A helyzetértékelő fázisban agyunk-a maga tempójában felméri valós-e a veszély vagy nem? Visszaüzen az érzelmeknek, hogy fokozzák-e az érzelmeket vagy megszüntethetik azt.

Az alacsony szorongásszintű gyerekek várakozó üzemmódba tudják kapcsolni a vészjelzést, amíg elvégzik a helyzetértékelést. A magas szorongásszintű gyerek fejében folyamatosan szól a csengő. Ez zavarja őket abban, hogy helyesen kiértékeljék a helyzetet.

A készenlét-riadó-helyzetértékelés, ha hatékonyan tud együttműködni akkor készen állunk a cselekvésre és arra, hogy új információt szerezzünk, aminek birtokában már “lefújhatjuk a riasztást”, vagy “fenntarthatjuk a riasztást”. Ez a hatékony együttműködés ami hiányzik a magas szorongásszintű embereknél.

 

Riasztás lefújva, tiszta a levegő:

Nagyon fontos, ha elmúlt a veszély, vagy kiderül, hogy nem is volt az, akkor ki tudjuk kapcsolni a rendszert (félelmet, szorongást, aggodalmat).

A megnyugtatás a kevésbé szorongó gyerekeknél elégséges szokott lenni ahhoz, hogy bekapcsolják a “tiszta a levegő” jelzésüket.

Képzeljük el, hogy az erdőben sétálva gyermekünk megijed egy bot láttán, ami nagyon hasonlít egy kígyóra. Miután a szülők kijelentik, “ez csak egy bot, nézd drágám”-a gyerekek általában megnyugszanak. Habár beindult a riasztás, a helyzetkiértékelés is ezzel összhangban megtörtént és így a gyerek biztonsági rendszere elvégzi feladatát és a riadót lefújja. A test és az elme is ellazul.

A túlzottan szorongó gyerekeknél a megnyugtatás, mint módszer nem ilyen szerencsés, mivel olyan hangosan szól a riasztójuk, hogy nem is lehet könnyen kikapcsolni. A megnyugtatás nem használ, vagy még dühösebbek lesznek. A gyerek biztonsági rendszere nem fújja le a riasztást. Megnyugtató szavakkal, öleléssel, pontos halk információ nyújtással próbálhatunk segíteni, de befogadni ezeket csak ők tudják, a végső lépést nekik kell megtenni.

Szerencsére sokféle módszer és eszköz áll rendelkezésre, hogy hatékonyan, személyre szabottan tudjuk segíteni azokat a gyerekeket és felnőtteket is, akiknek bármilyen okból kifolyólag érzékeny a “riasztó rendszerük”.

(Forrás: Lawrence J. Cohen: Legyőzzük a félelmet! – Kulcslyuk Kiadó, 2013)

Szorongás (I. rész)

Szorongás (III. rész)

Somogyi Kata

Pszichológus, pár- és családterapeuta

(gyerek, serdülő, pár- és családterápia)

(Budán (XII), Dorogon vagy Online)