“Az egész több, mint a részek összessége” avagy miért pont pár/családterápia?
Többnyire családban élünk, ki így ki úgy, de mindenképpen valamilyen kapcsolat fűz mindannyiunkat rokonainkhoz, családtagjainkhoz. Amikor párt választunk, családot alapítunk, akkor a két ember családi szabályai, hagyományai kultúrája, hiedelmei, szokásrendszerei is találkoznak. Ritkán gondolunk a házasságra olyan szemmel összeillenek-e az általunk hozott családi minták a párunk mintáival és hogy a kettőből vajon, mit viszünk tovább, valamint, hogy ez majd milyen hatással lesz a gyereknevelésre és magára a párkapcsolatra?
Amikor problémák merülnek fel sokszor nehéz meglátni a fától az erdőt! Problémáinkat, viszonyulásainkat, konfliktusainkat a számunkra legfontosabbakkal, hozzátartozóinkkal kell rendeznünk. Előfordulhat, hogy minden igyekezetünk ellenére ez önerőből nem sikerül.
Mit is jelent a pár- és családterápia?
A pár- és családterápia egy rendszerszemléletben gondolkodó terápiás irányzat, amelyben egyaránt figyelmet fordítanak a terapeuták a családi rendszer minden elemére (családtagokra), illetve a generációs hatásokra is melyek a családi hiedelmekben, szabályrendszerekben is megnyilvánulnak. Más terápiákhoz hasonlóan itt is a cél a harmonikus működés helyreállítása. Ebben az esetben mind egyéni, párkapcsolati és családi szinten is.
Mikor ajánlott a pár-és családterápia?
Együttes munkával javíthatók az elakadások, kapcsolati problémák, kommunikációs nehézségek, tanulási és magatartási zavarok, hangulati ingadozások (depresszió, anorexia, egyéb testséma zavarok), egzisztenciális problémák, testvérféltékenység, szorongások, egyéb pszichoszomatikus tünetek. A családterápia alkalmazási területe igen széles. Olyannyira végtelen, mint ahány probléma létrejöhet egy emberi kapcsolatban.
Milyen hosszú egy terápiás folyamat?
Sokszor elegendő egy 4-8 alkalmas találkozás a megfelelő és szükséges változások beindulásához. Hosszabb ideje fennálló makacsabb problémák esetén akár hónapokig is tarthat a folyamat, hiszen a célunk, hogy a változások ne csak átmenetiek legyenek, hanem hosszú távon is segítsék a párkapcsolat illetve a család működését.