Hogyan legyünk őszinték, avagy haláleset a gyermek életében

„Az élet, olyan, mint a szél”

Hogyan legyünk őszinték, avagy haláleset a gyermek életében.

 

Rengeteg jótanácsot és cikket olvashatunk a témában, mégis azt gondolom erről nem lehet eleget beszélni.

Senki sincs igazán felkészülve arra, hogy ez az ő családjukban az ő gyerekükkel is megtörténhet. Amikor a haláleset nem az élet természetes részeként az idős nagyszülőkkel, hanem váratlanul baleset vagy súlyos betegség kapcsán fiatalon történik meg a családban.

Mikor ott állunk a helyzetben természetesen felmerül, hogyan mondjam el? Mit jelent, hogy a korosztálynak megfelelően? Hogyan fogalmazzak, hogy megértse, ne vezessem félre, de ne is tápláljon hiú reményeket?

Elvigyem-e a temetésre?

Bizony ezek sokszor nehéz kérdések és valóban, megfontoltságot igényelnek és természetesen jól kell ismerni hozzá saját gyermekünket, hogy tudjunk az ő nyelvén fogalmazni.

Az is fontos mi felnőttként mit gondolunk a halálról, mi mit tanultunk a szüleinktől. Mennyire elfogadható, hogy a halál az élet része, vagy inkább tabu téma, amiről jobb nem beszélni.

Senkit sem biztatok arra, hogy tabuként kezelje gyereke előtt a témát, ez mindenképpen tünetek forrása lehet a későbbiekben.

Általánosságban fontos tudni, hogy 6-7 éves korig a gyermeki gondolkodásra jellemzően a gyerekek még azt gondolják a halál visszafordítható. 7 éves kor után értik meg, hogy az illető, aki meghalt nem fog visszatérni, a halál egy végleges állapot.

 

Hogyan segíthetek a gyereknek?

 

Legyünk őszinték, amennyire csak lehet, de a fájdalmas részletekről nem kell feltétlenül tudnia (ha voltak ilyenek). Nem szabad érzelmileg túlterhelni a gyereket.

A mítoszok is segítenek a megértésben és a feldolgozásban, de főként kapaszkodót adnak a gyereknek.

Ezek a mítoszok lehetnek, akár családból származók. Aki meghal felkerül a mennyországba és onnan figyel bennünket, a szívünkben tovább él, stb.

Nagyon sokat segítenek a mesék, amik a halál, elengedés témakörében íródnak. Ezekbe a történetekbe is bele lehet kapaszkodni. Egy nagyon jó példa a Láthatatlan fonal című mesekönyv. Ebből megérti a gyermek, hogy attól mert valaki, akit szeretünk nincs velünk egy láthatatlan fonallal örökre hozzánk van kötve és ha szükségünk van rá, csak gondolatban meg kell húzni picit a fonalat és akkor úgy érezzük a szerettünk velünk van.

Az élet olyan, mint a szél című mesekönyv nagyon szépen és gyermeki szintnek megfelelően írja le mi történik a testünkkel és lelkünkkel a halál után, segít megérteni az élet természetes körforgását.

A temetésre el lehet vinni a gyereket, azt gondolom óvodás kortól már biztosan. Ez is segítheti a megértést, de felkészíteni és elmagyarázni fontos a gyereknek mi is fog ott történni. Hiszen ez lesz az a hely, ahol emlékezhetünk a halottra. Kijöhetünk hozzá bármikor, mikor csak szükségét érezzünk.

A felnőtt is nyugodtan mutassa ki az érzéseit, sírjanak együtt akár. Beszéljék meg kinek, mikor és miért hiányzik az illető éppen mikor előkerül ez a téma. Ha a szülőn látszik az érzelem a gyermek is jogosnak érzi a saját szomorúságát és nem lesz bűntudata a negatív érzései miatt. Ezzel is az őszinteség mezején haladunk.

Amennyiben úgy érzi elakadt a gyász feldolgozásában (ami általában körülbelül egy év alatt lezajlik), fontos, hogy kérjen segítséget!

 

„A halott, akit szerettünk, nem olyan emlék, amely árnyékot vetne ránk, élőkre, hanem fényes, szelíd és ragyogó.”

Szabó Magda

 

Somogyi Kata

Pszichológus, pár- és családterapeuta

(gyerek, serdülő, pár- és családterápia)

(Budán (XII), Dorogon vagy Online)